Strukturális alapok és fő szerzők

A strukturizmus olyan gondolat jelenlegi, amely a 19. és a 20. század elején a pszichológiában származik. Ez volt az egyik első szisztematikus elmélet a fegyelemben, és megpróbálta elemezni az emberi elmét az alapvető alkotóelemei és a szervezés módja alapján. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a pszichológia strukturalizmusának alapjait, annak fő exponenseit és annak örökségét a fegyelemben.

Tartalom

• A strukturizmus eredete
• A strukturizmus alapjai
• Az önvizsgálati módszer
• A strukturizmus kritikája és hanyatlása
  • Bibliográfiai referenciák

A strukturizmus eredete

A strukturalizmus gyökerei voltak a tizenkilencedik század filozófiájában és pszichológiájában, ám tudományos és elméleti mozgalomként való fejlődése a 19. és a huszadik század elején történt. Strukturizmus Ez az introspektív pszichológiára és az akkori elme filozófiájára adott válaszként jelent meg, amely a tudatosság és a szubjektív tapasztalatok tanulmányozására összpontosított.

Wilhelm Wundt, a német pszichológus, a pszichológia struktúrájának alapítójának tekintik. Wundt 1879 -ben alapította az első pszichológiai laboratóriumot a Lipzig Egyetemen, amely a pszichológia kezdetét mint tudományos tudományágot jelentette a filozófiától elkülönítve. "A fiziológiai pszichológia alapelvei" (1874) munkájában Wundt javasolta a Kísérleti megközelítés az emberi elme tanulmányozásához, azzal érvelve, hogy lehet a tudat elemzése alapvető alkotóelemei alapján.

Wundt részben ihlette Immanuel Kant filozófiáját és a brit empirizmus hagyományát, amely azt állította, hogy minden tudás a tapasztalatokból származik. Ezenkívül a strukturalizmust olyan tudósok és filozófusok munkája is befolyásolta, mint Gustav Fathner és Hermann von Helmholtz, akik úttörő kutatást folytattak a pszichofizika és a neurofiziológia területén.

Egy másik vezető strukturista Edward Bradford Titchener, a Wundt tanítvány, aki az Egyesült Államokban vezette be a strukturizmust. Titchener volt felelős Wundt ötleteinek az angol nyelvű területen történő terjesztéséért, és saját kutatásait fejlesztette ki az emberi elméről az önellenőrzés módszerével. A Cornell Egyetemen töltött ideje alatt Titchener számos hallgatót képzett, akik folytatták és terjesztették a strukturális ötleteket az amerikai pszichológiában.

A strukturizmus, mint elméleti és módszertani mozgás, jelentős hatással volt a korai pszichológiára. A huszadik század előrehaladtával azonban kritikával kezdett szembesülni, és fokozatosan felváltotta más gondolkodási iskolák, például a funkcionalizmus és a viselkedést, amely megközelítette a strukturista megközelítés korlátait és gyengeségeit. Annak hanyatlása ellenére, A strukturizmus tartós örökséget hagyott a pszichológiában, és megalapozta az elme tudományos tanulmányozását és annak folyamatait.

A strukturizmus alapjai

A pszichológiában a strukturizmus azon az elképzelésen alapul, hogy Az emberi elme alapvető elemekből áll, amelyeket szisztematikus módon lehet megvizsgálni és elemezni. Ezeket az elemeket, amelyeket szenzációk, képek és érzések néven ismertek, "tégláknak" tekintik, amelyek alkotják a mentális struktúrát. A strukturizmus fő célja az volt, hogy az elmét a legalapvetőbb alkotóelemeiben bontsa, és felfedezze, hogyan kombinálják és szervezik meg, hogy összetettebb mentális élményeket eredményezzenek.

A strukturisták úgy vélték, hogy ezen alapvető komponensek azonosításával és elemzésével jobban megérthetik, hogyan kombinálják és szervezik a bonyolultabb mentális tapasztalatok előállítását. Számukra az elemeknek voltak ezek a tulajdonságok:

1. Érzés: Az érzések az észlelés alapvető elemei, és az érzékeink közvetlen reakcióját képviselik a külső ingerekre. A strukturisták úgy vélték, hogy az érzéseket minőségük (például szín vagy íz), intenzitás (mennyire erős az érzés), az időtartam (mennyire kemény) és a kiterjesztés (mennyi hely foglalja el az észlelési területen).
2. Képek: A képek a korábban észlelt tárgyak, események vagy helyzetek mentális reprezentációi. Számukra a képek nélkülözhetetlenek voltak a gondolkodáshoz, a memóriához és a képzelethez. A képek sok jellemzővel rendelkeznek az érzésekkel, bár kevésbé élénk és betonok.
3. Érzések: Az érzések azok az érzelmi élmények, amelyek kísérik az érzéseket és a képeket. Úgy vélték, hogy az érzéseket minőségük (például kellemes vagy kellemetlen), intenzitás és időtartam szerint lehet besorolni. Az érzéseket fontos szerepet játszottak a motivációban és a döntéshozatalban.

A strukturisták azt vizsgálták, hogy az elme ezen alapvető elemei hogyan kombinálódnak és szerveződnek, hogy összetettebb mentális struktúrákat képezzenek. Azt javasolta, hogy az elemek összekapcsolódjanak egymással olyan alapelvek, mint a kontigánság (Amikor két elem történik együtt időben vagy térben), hasonlóság (amikor két elemnek közös jellemzői vannak) és a kontraszt (Amikor két elem különbözik egymástól).

Az önvizsgálati módszer

Az önvizsgálati módszer a strukturalizmus központi megközelítése volt az emberi elme és folyamatainak tanulmányozására. Az önellenőrzés, amely szó szerint azt jelenti, hogy "befelé nézünk", azt sugallta, hogy a kutatási alanyok megvizsgálták és részletesen leírják saját mentális tapasztalataikat és szisztematikus módon. Ezután az önmegvételi módszer és jellemzői elmélyülnek.

1. Önmegfigyelés és önjelentés: Az önvizsgálat az önmegfigyelésen és az alanyok mentális tapasztalatainak önmegjelenésén alapul. A résztvevőket arra utasították, hogy figyeljenek gondolataikra, érzéseikre és érzéseikre, miközben konkrét feladatokat végeznek, vagy bizonyos ingerekkel szembesülnek. Ezután ezeket a tapasztalatokat a lehető legpontosabb és objektív módon kellett leírniuk.
2. A résztvevők képzése: A strukturisták úgy gondolták, hogy az önvizsgálat érvényes és megbízható módszer lehet, ha a résztvevőket megfelelően képzik. Az önellenőrzés elvégzése előtt az alanyok olyan képzési időszakon mentek keresztül, amelyben megtanultak megkülönböztetni és leírni mentális tapasztalataik jellemzőit és alkotóelemeit.
3. Szisztematikus és részletes leírás: Az önvizsgálati módszer megkövetelte, hogy a résztvevők szisztematikus és részletes módon írják le mentális tapasztalataikat, az elme alapvető elemeire összpontosítva, például érzésekre, képekre és érzésekre. Felkérték őket, hogy írják le ezen elemek minőségét, intenzitását, időtartamát és kiterjesztését, valamint az egyesített és szervezés módját.
4. A kísérleti körülmények ellenőrzése: Az eredmények érvényességének és megbízhatóságának garantálása érdekében az önellenőrzési kísérleteket ellenőrzött és szabványosított körülmények között végeztük. Ez magában foglalta a specifikus ingerek bemutatását és a lehetséges zavaró tényezők korlátozását, hogy megkönnyítsék a résztvevő koncentrációját mentális tapasztalataikban.

A strukturizmus kritikája és hanyatlása

Annak ellenére, hogy fontos a pszichológia történetében, a strukturalizmus jelentős kritikával szembesült, ami a fegyelem domináns elméletének hanyatlásához vezetett. Ezután bemutatjuk a strukturizmus hanyatlásának néhány fő kritikáját és okait:

• Az önvizsgálati módszer megbízhatósága és objektivitása: A strukturista megközelítés nagyrészt az önellenőrzés módszerétől függött, amelyet kritikának vetettek alá a megbízhatóság és az objektivitás hiánya miatt. Az alanyok önmegfigyelését és önértékelését nehéz volt ellenőrizni és összehasonlítani, ami korlátozta az eredmények megismételhetőségét és általánosítását. Ezenkívül az önellenőrzés érzékeny volt az elfogultságra és a hibákra a mentális tapasztalatok szubjektív jellege miatt.
• Redukcionista megközelítés: A strukturizmus redukcionista megközelítést alkalmazott, amikor megpróbálja lebontani az elmét a legalapvetőbb alkotóelemeiben. Ezt a perspektívát kritizálták azért, mert nem tudta megmagyarázni a komplex mentális jelenségeket és az elme dinamikus természetét. A kritikusok azt állították, hogy a strukturális megközelítés nem tudta megfelelően foglalkozni olyan szempontokkal, mint a tanulás, a memória, az absztrakt gondolkodás, a motiváció és a kognitív fejlődés.

Hogyan működik a gesztalt -terápia, és mi a legfontosabb fogalma

Bibliográfiai referenciák

• Wundt, W. (1904). A fiziológiai pszichológia alapelvei. Jön.
• Titchener, E. B. (1902). Pszichológiai séma: Az emberi elme felépítéséről szóló tanulságok. Macmillan.
• James, W. (1890). A pszichológia alapelvei. Bozót.
• García-López, L. M. (2006). Bevezetés a pszichológiába: Történelmi-koncepció perspektíva. Nem.
• Fernández-Alvarez, H., & Opazo, R. (2004). A pszichológia története: Az ókortól a mai napig. Piramis.
• Schacter, D. L., Gilbert, D. T., & Wegner, D. M. (2011). Pszichológia. PAN -AMERICAN.
• Jó., Moraleda, J., & de la fuente, j. (2000). Alapvető pszichológiai kézikönyv. Piramis kiadások.